"Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer apró, csillámló homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.
És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.
(...) És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült. És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára és ledöntötték az ő oszlopát.
És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének." (Wass Albert)

Micsoda gondolat! Azokról, akik bolondnak tartják azt, aki mer másként gondolkodni, mint a többiek, akinek van álma, és van hite azt megvalósítani, van hite azért élni. Azokról, akik irigylik az ilyen embert, és mindent elkövetnek, hogy ő se lehessen más, hogy ne lehessen több náluk. Ha nekik nincs, hitük, másnak se legyen. Ha nekik nem sikerül, a másiknak se sikerüljön... És ne feledkezzünk meg róla sem. Mert ő mindezek ellenére kitart. És hisz, és él... Ő él igazán.