Van az utca…

Amelyben élünk. Lehet az csendes, poros zsákutca, vagy egy hatalmas, fényes, nagy forgalmú sugárút. És vagyunk mi, emberek. Éldegélünk a magunk utcácskájában, sugárútján. Tesszük a mindennapi dolgainkat, átköszönünk a szomszédnak, belesünk a szemközt élők ablakán, hallgatjuk az alattunk lakók veszekedését, vagy a felső szomszéd gyermekének zongorázását. És azt hisszük, ismerjük a világot. Sőt, azt, hogy ez a világ. Ez maga az élet, a nagybetűs. És talán meg sem fordul a fejünkben, hogy az utcának van egy vége. Amin túl kell lennie valaminek. Mert mindenen túl van valami. De egy napon jön valaki, szelíden megfogja kezedet, és magával visz. Először csak az utca végéig, aztán egyre tovább és tovább. Minden nap egy lépéssel. Először talán félelmetes ez, aztán egyre jobban élvezed. Mert bízol abban, aki vezet, bízol abban, hogy szeretetből teszi, hogy olyasmit akar megosztani veled, amiről tudja, hogy örömet okoz neked. És ez a célja: örömet adni neked. Egyre többet látsz, egyre többet élvezel abból, amit ott találsz, ami ott vár rád. Izgalmas felfedező út ez. Észreveszed, hogy valóban, mindenen túl van valami, valami, ami lelked számára melegséget, szépséget ad. Felfedezed, hogy az élet nem ér véget az utca végén. Sőt, valójában ott kezdődik. Igen. Már tudod, hogy a kis jól megszokott utcádon kívül létezik még más, nagyobb, izgalmasabb, kalandokkal teli utca is. Úgy hívják: Élet.

Létezik ilyen utca.